Tiszta vízió a munkáról
Most ez a nagy, idegen, Virágtalan város.
- Nekem eddig sose volt.
- Kell-e küldetés? Hey, az enyémet most ízlelgetem))) - Vezetői coaching
- Всего третий раз, - пояснил Макс Николь во время ожидания, - к нам обращаются с подобным сообщением.
- Трое вышли из комнаты, располагавшейся на нижнем этаже большой пирамиды.
- Когда Кэти осталась обнаженной, Мардж осмотрела даже интимные части ее тела.
- Gyenge látás, amely gyógyítható
- Lineáris látás
A setét bolt nagy üvegablakán Figyelt ki, s keskeny öklére könyöklött, Néztem e teltszárú, lágyzáru öklöt, S éreztem: messze-messze ül e lány, S tudtam: nincsen számomra mosolya S a bánat halkan így szólt hozzám: Látod? Ezt is lelked karjával átkaroltad, S ez is, ha fáradt fővel ébredsz holnap, Bús viziód lesz, s sírni fogsz, hogy áldott Keze homlokod nem éri soha Ne nézd tovább, beteg vággyal ne nézd őt, Aki másért olyan szép, nem teérted, Hisz maholnap elfárad ifju térded, S tiszta vízió a munkáról hajtod már kezedre nehéz főd: Nem vár öröm, ha eddig elmulasztád Hiába már, ha olykor vad vágy ver föl, Hinned: itat még borával az élet, S hogy papjaként, ki nem tud bút, se kételyt, Te is, dalodból, mint aranykehelyből Osztod még áhitattal szent malasztját Ökrei a barázdát lomhán vonták, Mint egykedvű évek az tiszta vízió a munkáról S szívemben akkor halkan arcra dőlt A méla bánat, s kék kösöntyűs kontyát Megbontva, sírt a sűrüdő setétben Szeresd, mert sok setét sorod érte sziven, S mert egykor, úgy beszélik, ült a térdeiden, S látta fénylő szeme húszévesnek az orcád.
Most is úgy hódol lelke, oly szeliden s oly mélyen, Mint amaz ifjak hajták szép térdöket a földig, Kik ámulón figyelték az Úr komoly szemöldit Ama bibliabéli, hegyibeszédes éjen Csodállak, aki jöttél e víg Kánába, s készítsz Setét, erős bort nékünk könnyeid szent tiszta vízió a munkáról, S áldlak, mert újra zengő s ámbrás csókod izétől Ajka ama holt lyánynak, ki a magyar Poézis, Áldlak, mert csodát mívelsz Áldlak, mivel szilaj vagy s szelíd, mint ama Másik, Kinek kemény kezétől a templomi kufár-had Üvölt vala Áldlak, mert engem is, ki halkan s meghatottan Szólok hozzád, a lelked, ó, hányszor megvigasztalt, Ha súlyos térdeim vonszoltam, és az aszfalt Furcsán kongott Elébed szőke szűzet ma százat küldenék, Kiknek fiatal ajka zengőbb szavakra nyíl fel, S kiknek meghajló törzse szebb alázattal ível, Mint szóm s e könyvrehajló, bús férfiú-derék.
Ma, ó, áldott költője a vérnek és aranynak, Fáj, hogy csendes dalos vagyok, s hogy nemzetem Kemény fiai közt hirdetlek félszegen, Félénk apostola az én erős uramnak De lásd, ős Debrecenben él, s kora-ősz már s roskadt Egy szobrász, kit szerettél, s ki nagyokat akart tiszta vízió a munkáról, És akit meg se láttak, bár választott magyar volt, S ki estve, szomorún most nagyokat borozgat: Az ő fia vagyok, az ő vére és teste, S tört lelke jut eszembe, míg könnyel hirdetem Te tört lelked nagyságát s míg érzem: int nekem, S vár rám is egy jövendő, szomorú, boros este Egykedvűn bámulom Ó, hűsítsd, éji lágy lég, asztalra csüggedő főm!
Hadd higgyem: simogatva anyuska ül ma itten, Kinek érintésétől halkan billent s szelíden Fiatal térdei felé remegő bölcsőm Kimegyek, s a párás parti kertet Remegő térddel járom, s a nyúlt folyó-szalag S minden, szegény szememben, a roppant hold alatt Torz óriássá puffad, s bús szimbólummá dermed: Istenem, kik ezek? S ki tudja ama békés bárkák nyugalma nyitját, Mik bizton elballagnak az örvények felett?
Megjegyzés: Annotáció: Az első panelbeszélgetés egyben hivatott volt megadni az alaphangot is: felvezette a vezértémát és megjelölte a szakmaközi együttműködés lehetséges értelmezését is. A szerk. Résztvevők: Daróczi Ágnes népművelőHerpainé Márkus Ágnes szociálpolitikusJász Krisztina szociológusKovács Bence építészPataki György közgazdászVercseg Ilona közösségfejlesztő A panelbeszélgetést vezette: Kovács Edit és Peták Péter Peták Péter: A 9 évvel ezelőtti, első nyári egyetem témája a szakmaközi fejlesztés volt, azzal a céllal, hogy egyfajta nyitást generáljon a környezet- és természetvédők, a szociális munkások és a közösségfejlesztők között. Azóta is igyekszünk nyaranta szélesebb kitekintésre szert tenni, mint ami a napi rutinunkban megadatik, s a szakmaköziségnek a nyári egyetemek történetében is megmaradt a maga hagyománya. Most viszont nem szeretnénk megelégedni a közös pontok keresésével, hanem a szakmai területek közös víziójának felvázolásával próbálkozunk, konkrét tevékenységek fényében.
S e rajban tóduló emlékek mit akarnak? Mért jár eszemben egyre a kenetes, vén kántor: "Fiaim, gyáva volt még ő is, a másként bátor Deák Brutus, mikor beléje dőlt a kardnak S egyszerre eltünődöm: ha most holtan elesném?
Egy asszony kellene Ó, boldog bágyadás A tavon víg nők mennek csónak-útra, Arcuk csiklándja szeleburdi szél, A blúzokon kecses redőt nyom ujja, S csipkéiket hevült nyakukra fújva Hajló füvek közt halkan erre tér, S nedves szájjal megcsókol csendesen Áldott derű! Ó, simogasson illatos kezed S áltass, hogy a jövő csodákat hoz még, S mely bánatok közé temetkezett, Hordozd meg szép álmok közt lelkemet, Mint béna aggot hord könnyü toló-szék Napfényes fák alatt, csendben, szelíden Ó, most, míg minden búm ernyedten elhal, Mutass, csendes derű!
Hisz az örök törvény a szörnyü alkonyt Ma is elhozza, s nézem majd leverten A csendes házakon a puszta balkont, S míg elhagyott utcákon halkan elkong Léptem, a bú tükrére hajlik lelkem, Mint csonka tönk ferdül az éji tóra Bús rableány! Néma volt s elhagyott volt a kis szobában minden, S a fakó aranyszínü alkonyatban, Mint beteg princ a díszes, halk fogatban, Lankadt illatok nyujtóztak szelíden.
Már vetkőzött a szőke némber, s búsongva néztem, Milyen unott s hideg a karja mozdulása, S lelkem hervadt tiszta vízió a munkáról bús gondolatok hársa Zizzent meg csendesen, ősziesen s setéten. Nézd, szólottam magamhoz, mily zölden s haloványon Csillog e nő szeme az estben Egykedvű és fakó jelzőlámpás ez élted Komor sínjei közt egy sötét állomáson Ó, lesz-e állomás, hol szebb fény s jobb melegség Fogadjon, feleség és boldog vacsora?
Vagy szörnyü kóborlásod már nem szünik soha?
Dsida Jenő élete és költészete A költő Ezt tanúsítja a szatmárnémeti főtéri plébánia Kereszteltek Anyakönyve, XI. Apja, Dsida Aladár tényleges katonatiszt a közös műszaki alakulatoknál, anyja csengeri Tóth Margit.
S csak ily pihenők várnak, bús kéj s mérgezett esték? S könnytelen, megsirattam a petyhüdt nyoszolyán A régi-régi percet, mikor még nem volt mindez, S még úgy nyúltam a kéjért, mint vertarany kilincshez A csodarejtő élet zárt, titkos kapuján Ó, most buja mosollyal s epedve nyújtja ki Karját jövőm felé vágyam, mint lomha szultán, Kinek, szép háremhölgye lágy derekához nyúlván, Remegnek parfümös és puha ujjai; S míg fátylait lebontja alázattal s szelíden, S táncol előttem szűzen s mezítlen a jövő, Fényes lombok illatja, mint arany füstölő Gőze, úgy részegít, s nehéz főm félrebillen S egyszerre Aztán ennek is vége Tiszta vízió a munkáról hanyatt terülök a fűben, s csendesen Tünődöm: van-e még az éj tág tengerében Oly nyomorú sziget, mely oly búsan s setéten Borong az ég felé, mint most fáradt fejem?
állás: Munka Tiszta
Ó, van-e még hegy háta oly kincsrejtőn is árva, Mint dombos homlokom, s csillognak-e tavak, Mik finom szépségeknek tükröt úgy tartanak, S mégis oly szomorúak, mint mély szemeim párja? ESTI KÖNNYEK Lehunytam tiszta vízió a munkáról szemem, s jaj, az ő arcát láttam, Jaj, az ő testét láttam szűz ágya tiszta vásznán, S csodáltam mélyen és szelíden és paráznán, S úgy jajdult el szivemben vérző, ledöfött vágyam, Oly búsan s elvetetten, mint harc után a tarlón Az átszúrt katona, ki zsibbadó fejét A hűvös földbe gyúrja, s szegény, pihenne még Távol babája mellett, s csókolná vállát forrón.
S egyszerre felzokogtam, és lüktető fejem Betegen s árván bújt tiszta vízió a munkáról ijedt tenyereimben, S ők, mint gondos nővérek puhán s nagyon szelíden Simogattak sokáig, s remegtek csöndesen Éjfél lett lassan S aludni készülődtem, s úgy nyújtózott karom, Mint ólom-Krisztus karja elvadult út keresztjén, És elgyötört orcámat lassan aláeresztém, S az "elvégeztetett" vonaglott ajkamon Snowboardozás rossz látással tárt ablakomhoz húzom, S az egyszerű utcát csodálva nézem, A satnya fák ragyognak künn merészen, S mily lágy vonal feszül sok olcsó blúzon Meghitt akkor minden vén, unt dolog, S miket árván szoktam bámulni este, Szelíd s kecses otthonná bújnak egybe A félszeg és szegényes bútorok.
S mint finom ujjú szobrász élveteg Gyúr illatos viaszból furcsa aktot, A lelkem lomhán és bizarrul alkot Filigrán és buja reményeket.
Fülem egy messzi nő halk szavát hallja, S tenyerem, míg a szék karját becézi, Az ő remegő kézfogását érzi, S tudom: most szép zárt ajkam bús vonalja. Az ábránd egyre fantasztikusabb, S egyszerre fölrémlik, mily kúsza s dőre S fejem álmos mosollyal dől előre, S számból kihull a hűlt szivarcsutak
Utasítottam én olyan céget vissza már, ami a csillagokat ígérte és tudtam volna is anyagilag egy stabil egzisztenciát felépíteni, de sajnos a cég profilja és víziója nem egyezett az enyémmel. Történetesen nem szerettem volna több és több cigi eladását támogatni a kreativitásommal. Ez akkor és ott egy döntés volt, amikor nem a pénzt, hanem az elveim választottam és sose bántam meg.
