Istentől megfosztva a látástól,

Az Egyház és a szentek közössége 3. Lex orandi, lex credendi 3.

Remény A katolikus tanítás története és hermeneutikája 1. Bibliai alapok 8. Egy alapos teológiai vizsgálatnak a biblikus alapok tanulmányozásából kell kiindulnia bármely egyházi tan vagy gyakorlat esetében.

Ebből eredően a megvitatás alatt lévő tárgyat illetően fel kell vetni a kérdést, hogy a Szentírás foglalkozik-e valamilyen módon a meg nem keresztelt gyermekek sorsának kérdésével. Azonban az Újszövetségnek még egy gyors áttekintése is világossá teszi azt, hogy a korai keresztény közösségek még nem szembesültek azzal a kérdéssel, hogy a keresztség nélkül maghalt csecsemők vagy kisgyermekek elnyernék-e Isten üdvösségét.

Amikor az Újszövetség említést tesz a keresztség gyakorlatáról, az általában a felnőttek keresztségét jelzi. Azonban az újszövetségi bizonyítékok nem zárják ki istentől megfosztva a látástól a kisgyermekek megkeresztelésének lehetőségét.

A háznépben oikoszahol az Apostolok Cselekedetei 16,15 és 33 vö.

1. Ki vagy?
2. Tertullianus: A látványosságokról
3. Lásd a táblázatot a látáshoz
4. Dante: Isteni színjáték
5. Mennyei látás karácsonykor | HÍREK
6. Káldi-Neovulgáta - Jób könyve - Jób 12;

A pozitív bizonyítékok hiánya azzal a ténnyel magyarázható, hogy az újszövetségi írások főként a kereszténységnek a világban való kezdeti terjedésével foglalkoztak.

Az Újszövetségen belül a keresztség nélkül meghalt kisgyermekek sorsáról szóló kifejezett tanítás hiánya nem jelenti azt, hogy ennek a kérdésnek a teológiai megvitatását nem hatja át számos alapvető bibliai tantétel.

Ezeket tartalmazzák: I. Isten minden embert üdvözíteni akar vö. Ter 3,15; 22,18; 1Tim 2, Jézus Krisztusnak a bűnön és a halálon való győzelme által vö. Ter 6,; 8,21; 1Kir 8,46; Zsolt ,3s Ádámtól kezdve bűnben születtek vö. Zsolt 51,7; Sir 25,24és ezért halálra vannak szánva vö. Róm 5,12; 1Kor 15,22 ; III. Róm 1,16másrészt az Egyház által kiszolgálatott keresztségé vö.

Mk 16,16; Mt 28,19; ApCsel 2,; 16, és az Eucharisztiáé vö.

Rostás Zoltán - Ne menj tovább Isten nélkül

Jn 6,53 ; IV. Róm 4, ; a keresztény remény az, hogy az élő Isten, az egész emberiség Üdvözítője vö. Róm 8, Úgy tűnik, feszültség van két éppen most említett bibliai tantétel között: egyrészt Isten egyetemes üdvözítő szándéka, másrészt a szentségi keresztség szükségessége között. Az utóbbi úgy tűnik, hogy korlátozza Isten egyetemes üdvözítő szándékának kiterjedését. Ebből eredően hermeneutikai megfontolás szükséges arról, hogy a Hagyomány tanúi istentől megfosztva a látástól egyházatyák, a Tanítóhivatal, a teológusok hogyan értelmezték és alkalmazták a tárgyalt témára vonatkozóan a bibliai szövegeket és bibliai tantételeket.

A istentől megfosztva a látástól keresztség szükségessége másodrendű szükségesség, Isten üdvözítő tevékenységének azt az abszolút szükségességét tekintve minden emberi lény végső üdvözüléséhez, amely Jézus Krisztus által valósul meg. A szentségi keresztség azért szükséges, mert az az a rendes eszköz, amely által egy személy Jézus halálának és feltámadásának üdvös hatásaiban részesedik. Elemzésünkben figyelmesen értelmezzük, hogyan használták a Hagyományban a szentírási tanúskodásokat.

Továbbá, a teológiai alapelvekkel 2. A görög atyák Csak nagyon kevés görög atya foglalkozott a keresztség nélkül meghaló kisgyermekek sorsával, mert erről a témáról nem alakult ki vita Keleten. Továbbá, eltérő véleményük volt az emberiség jelenlegi állapotáról. A görög atyák szerint Ádám bűne következtében az emberek romlást, érzékiséget és halandóságot örököltek, amiből csak a Krisztus megváltói műve által lehetővé tett átistenülés folyamata révén gyógyulhatnak meg.

A bűn vagy a bűnösség öröklésének fogalma — amely a nyugati hagyományban általános — ehhez az összképhez idegen, mert szerintük a bűn csak személyes és szabad tett lehet. Azonban tárgyalják az ilyen kisgyermekek halála utáni helyzetét vagy állapotát vagy helyzetét — de nem a helyét.

Ezzel kapcsolatban a fő probléma, amellyel istentől megfosztva a látástól, az Isten egyetemes üdvözítő szándéka és az Evangéliumnak a keresztség szükségességéről szóló tanítása közötti feszültség. Pszeudo-Atanáz világosan leszögezi, hogy a meg nem keresztelt személy nem léphet be Isten Országába. Azt hiperópia egészségesen él állítja, hogy a meg nem keresztelt kisgyermekek nem lépnek be az Országba, de nem is kárhoznak el, mert nem vétkeztek.

De többet nem tud mondani; nem fejti ki a véleményét arról, hogy akkor hová kerülnek, hanem Isten ítéletére hagyja a sorsukat. A görög atyák közül egyedül Nisszai Gergely írt egy művet sajátosan azoknak a kisgyermekeknek a sorsáról, akik meghalnak: De infantibus istentől megfosztva a látástól abreptis libellum. Az erény nem ér semmit, ha azonnal befogadják azokat a boldogsásba, akik éretlen korban és erények művelése nélkül távoznak ebből az életből.

Mivel azonban az ártatlan kisgyermeknek nincs szüksége személyes bűnöktől való tisztulásra, természetének megfelelően, egyfajta rendes fejlődésben, befogadóképessége szerint részesedik ebben az életben. Nisszai Gergely különbséget tesz a kisgyermekek és az erényes életet élt felnőttek végső sorsa között. Nazinazi Gergely nem ír kifejezetten azoknak a kisgyermekeknek halál utáni helyéről és állapotáról, akik szentségi keresztség nélkül halnak meg, viszont egy másik szemponttal bővíti a témát.

Azt írja ugyanis, hogy az ilyen gyermekek sem dicséretet, sem homályos látás hipertóniás krízis során nem kapnak az Igazságos Bírótól, mert ők inkább elszenvedték a sérelmet, mint okozták.

Amint az sem büntetendő már, aki még nem dicsérendő. Egyrészt ezek a görög atyák azt tanítják, hogy a keresztség nélkül meghalt kisgyermekek nem szenvednek örök kárhozatot, bár nem jutnak ugyanabba az állapotba, mint azok, akiket megkereszteltek. Másrészt, nem magyarázzák, hogy milyen az állapotuk, vagy hová kerültek.

A görög atyák ezen a téren a jellegzetes apofatikus érzékenységüket nyilvánítják ki. A latin atyák A meg nem keresztelt kisgyermekek sorsa Nyugaton először az 5. Szent Ágoston vetette fel a istentől megfosztva a látástól, mert Pelágiusz azt tanította, hogy a kisgyermekek keresztség nélkül is üdvözülhetnek. Pelágiusszal ellentétben Ágoston arra a megállapításra jutott, hogy azok a kisgyermekek, aki keresztség nélkül halnak meg, a pokolra kerülnek.

Látás, tervezés, Isteni kormányzás

Miért istentől megfosztva a látástól a kisgyermekeket a keresztelő medencéhez, különösen a halálveszélyben lévő újszülötteket, ha nem azért, hogy biztosítsák nekik az Isten Országába való bejutást? Miért vetik őket alá az istentől megfosztva a látástól, és rálehelésnek, ha nem kell őket megszabadítani a gonosztól? A liturgikus gyakorlat megerősíti az Egyház hitét, hogy mindenki örökli Ádám bűnét, és hogy mindenkinek át kell helyeztetnie a sötétség birodalmából a világosság országába Kol 1, Ágoston szerint Pelágiusz aláásta a Jézus Krisztusban, az egyetlen Közvetítőben 1Tim 2,5 és az üdvözítő kegyelem szükségességében való hitet, melyet ő a kereszten szerzett meg számunkra.

Krisztus azért jött, hogy üdvözítse a bűnösöket. Akik nincsenek megkeresztelve, nem léphetnek be az Isten Országába. Az ítéletkor azok, akik nem lépnek be az Országba Mt 25,34a pokolra lesznek ítélve Mt 25, Isten igazságos.

Ha a meg nem keresztelt kisgyermekeket a pokolra ítéli, az azért van, mert bűnösök. Isten nem követ el semmiféle igazságtalanságot azokkal, akik nem lettek kiválasztva, mert mindannyian rászolgálnak a pokolra.

Isten akaratának igazságát a másik világban fogjuk felfedezni. A as karthágói zsinat elvetette Pelágiusz tanítását. Oly nagy volt azonban Ágoston tekintélye Nyugaton, hogy a latin atyák pl.

A középkori skolasztikusok Az egész középkorban Ágoston volt a hivatkozási pont a latin teológusok számára ebben a témában. Jó példa erre Canterbury Anzelm: ő azt tartja, hogy azok a kisgyermekek, akik keresztség nélkül halnak meg, az áteredő bűn miatt kárhoznak el, s ez Isten igazságosságával összhangban van. A halál véget vet a választási lehetőségnek a kegyelmet elfogadni vagy elutasítani, azaz Istenhez ragaszkodni vagy elfordulni tőle; a halál után a személy alapvető beállítottságai Isten előtt már nem módosíthatók tovább.

Ez nem gátolta meg a középkori teológusokat abban, hogy két és nem istentől megfosztva a látástól lehetséges kimenetelt tartsanak istentől megfosztva a látástól emberi lét számára: a menny boldogságát a szenteknek, és ennek a mennyei boldogságnak a hiányát a kárhozottaknak és azoknak a kisgyermekeknek, akik kereszteletlenül haltak meg.

Mivel az értelmes kor alatti kisgyermekek nem követtek el személyes bűnt, a teológusok arra a közös véleményre jutottak, hogy ezek a megkereszteletlen kisgyermekek semmiféle fájdalmat nem éreznek, sőt, teljes természetes boldogságot élveznek az összes természetes javakban Istennel való közös részesülésük által Aquinoi Tamás, Duns Scotus.

Aquinoi Tamás például azt állította, hogy egyedül a hit teszi lehetővé számunkra, hogy tudjuk: az emberi élet természetfölötti célja a szentek dicsőségében áll, vagyis a Háromságban egy Isten életében való részesedésben a boldogító színelátás révén.

Mivel ez a természetfölötti cél meghaladja az emberi természetes megismerést, és mivel a megkereszteletlen kisgyermekeknél hiányzik a szentség, ami megadta volna nekik ennek a természetfölötti megismerésnek a csíráját, Aquinoi arra a végeredményre jut, hogy a keresztség nélkül meghaló kisgyermekek nem tudják azt, hogy mitől vannak megfosztva, így tehát nem szenvednek a boldogító színelátás hiányától. Azok a teológusok, akik fenntartják a természetes boldogságnak ezt az állítását a keresztség nélkül meghalt kisgyermekekre vonatkozóan, nagyon élénk érzéket mutatnak az üdvösség ingyenessége és Isten akaratának titka iránt, amit az emberi gondolkodás nem tud teljesen befogadni.

Azok a teológusok, akik ilyen vagy olyan formában azt tanították, hogy a megkereszteletlen kisgyermekek meg vannak fosztva Isten színelátásától, általában egy kettős állítást tartottak fenn: a Isten azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön, és b Isten, aki azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön, istentől megfosztva a látástól akarja az adományokat és eszközöket, amelyeket ő maga rendelt az üdvösség eléréséhez, és amelyeket megismertetett velünk a kinyilatkoztatása által.

A második állítás önmagában nem zárja ki az isteni üdvgondozás más rendelkezéseit amint az világos, például az Aprószentek tanúskodásában. Ezeknek a tantételeknek a fő megállapítása az, hogy akik nem voltak képesek szabad cselekedetre, amellyel együttműködnének a kegyelemmel, és akik anélkül haltak meg, hogy újjászülettek volna a keresztség szentsége által, meg vannak fosztva Isten színelátásától az eredeti bűn miatt, amely átöröklődik az emberi nemzedékre. A modern, Trident utáni kor Ágoston gondolata istentől megfosztva a látástól örvendett a XVI.

Az ágostoni iskola katolikus teológusaival együtt a janzenisták élénken szembeszálltak a limbus elméletével. Ez alatt a korszak alatt a pápák III. Pál, XIV. Benedek, XIII. Nem hitelesítették a limbus fogalmát hittételként. Azonban a limbus általános katolikus tan volt egészen a XX. Vatikáni Zsinattól a II. Vatikáni Zsinatig Vatikáni Zsinatot megelőzően, majd ismét, a Istentől megfosztva a látástól.

Vatikáni Zsinat előtt, bizonyos körökben élénk érdeklődés volt a katolikus tanítás megfogalmazására erről a témáról. Ez az érdeklődés világosan kitűnik a De doctrina catholica című, az I. Vatikáni Zsinat előkészítő istentől megfosztva a látástól néhányan azt kívánták, hogy zsinat erősítse meg az általános tanítást, mely szerint a megkereszteletlen kisgyermekek nem érhetik el a boldogító színelátást, s ezzel zárják le a kérdést.

A Központi Előkészítő Bizottság ellenállt ennek a kérésnek, tudva azt, hogy milyen sok érv áll a hagyományos tanítással szemben, és hogy mennyire szükséges egy olyan megoldást javasolni, amely jobban megegyezne a sensus fidelium fejlődésével. Mivel azt gondolták, hogy a teológiai gondolkodás erről a vitapontról nem eléggé érett, a kérdést nem vették bele a zsinat tárgysorozatába; nem került be a zsinat megfontolásai közé, és nyitva maradt további vizsgálódáshoz.

Azonban az Egyház hagyományosan elismerte a vízzel történő keresztség néhány helyettesítőjét is amely a halott és feltámadt Krisztus misztériumába való szentségi beletestesülésmégpedig a vérkeresztséget a Krisztusba való beletestesülést a Krisztusért vállalt vértanúság által és a vágykeresztséget a Krisztusba való beletestesülést a szentségi keresztség vágya vagy kívánása által.

Egyrészt nehéz a felnőttekben meglévő vágykeresztség cselekedetével kisgyermekeket felruházni. A szentségi keresztség esete ellenben teljesen más, mivel a kisgyermekeknek kiszolgáltatott szentségi keresztség annak erejében birtokolja a kegyelmet, ami sajátosan a istentől megfosztva a látástól, amennyiben olyan, vagyis az újjászületés biztos ajándékát, magának Krisztusnak a hatalma révén. Ezért magyarázta XII. A felnőttben a szeretet cselekedete elegendő a megszentelő kegyelem elnyerésére és a keresztség hiányának helyettesítésére; a meg nem született vagy az újszülött gyermek számára ez az istentől megfosztva a látástól nincs nyitva.

Ugyanilyen szükséges az e tárgy iránti türelmességgel megfigyelni a vitatott kérdések között természetfölötti rend ingyenességét. Vatikáni Zsinat előtt XII. Piusz, más körülmények között és más kérdésekre hivatkozva, nyomatékosan az Egyház tudomására hozta ezt, azt magyarázva, hogy az ember lerombolja a természetfölötti rend ingyenességét, ha azt állítja, hogy Isten nem tud értelmes lényeket teremteni anélkül, hogy ne a boldogító színelátásra rendelné és hívná őket.

A teológusok között a megkereszteletlen kisgyermekek sorsáról szóló megfontolásban ettől kezdve megjelent a kegyelem teljes ingyenességének, valamint az összes ember Krisztusra és az általa nekünk megszerzett megváltásra való rendelésének megújított szemlélete. Vatikáni Zsinat, anélkül, hogy közvetlenül válaszolt volna a megkereszteletlen kisgyermekek sorsára irányuló kérdésre, megjelölt sok utat, hogy irányítsák a teológiai megfontolást.

A zsinat sokszor felidézte Isten üdvözítő szándékának egyetemességét, amely minden emberre kiterjed 1Tim 2,4. Lumen gentium Ugyanez a konstitúció erőteljesen kijelenti, hogy egyedül csak a megtestesült Ige misztériumában kap igazi fényt az ember misztériuma. Habár a zsinat ezt a tanítást nem alkalmazta közvetlenül a keresztség nélkül meghalt kisgyermekekre, ezek a szövegek utat nyitnak afelé, hogy magyarázatul szolgáljanak a reménységnek az ő javukra.

Hermeneutikai problémák A történelmi elemzés a keresztség nélkül meghalt kisgyermekek sorsáról szóló katolikus tanítás kibontakozását és fejlődését mutatja. Ez a fejlődés megtámad néhány tanrendszerbeli alapelvet, amelyek állandóak maradnak, valamint néhány eltérő értékű másodlagos elemet.

Ugyanis a kinyilatkoztatás nem közvetíti közvetlen és kifejezett módon Isten tervének megismerését a megkereszteletlen kisgyermekekre vonatkozóan, de megvilágítja az Egyházat a hitelveket illetően, amelyeknek istentől megfosztva a látástól gondolkodását és gyakorlatát kell irányítaniuk. A katolikus tanítás történelmének istentől megfosztva a látástól a II. Vatikáni Zsinatig való teológiai értelmezése részleteiben megmutatja, hogy az Egyház hitéhez tartozó három alapvető állítás jelenik meg, a megkereszteletlen kisgyermekek sorsa problémájának középpontjában.

I Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Ez az üdvösség csak a Krisztus húsvéti misztériumában való részesedés által adatik, vagyis a bűnök megbocsátására szolgáló vagy szentségi, vagy más formájú keresztség által.

Az emberek, a kisgyermekeket is beleértve, Krisztusnak a Szentlélek által kiárasztott kegyelmétől elkülönítve nem üdvözülhetnek. A kisgyermekek nem lépnek be Isten Országába, az eredeti bűntől a megváltói kegyelem által való megszabadulás nélkül.

A teológiának és a tanítóhivatali tanításnak a története részletesen megmutatja az Isten egyetemes üdvözítő szándéka értelmezési módjával kapcsolatos fejlődést. A Tanítóhivatal szintjén ez a szélesebb felfogás fokozatosan lett jóváhagyva.

Mennyei látás karácsonykor

A pontos keltezés megpróbálása nélkül, megfigyelhető, hogy világosan a XIX. Ez az általános tanítás a kinyilatkoztatásból kapott alapelvek összehangolásának egy bizonyos módját követte, de nem birtokolta a hitről szóló megnyilatkozás biztonságát, vagy más megállapításoknak ugyanazt a biztonságát, amiket nem lehetett volna elvetni egy istenileg kinyilatkoztatott dogmának vagy a Tanítóhivatal meghatározott döntésével kihirdetett tanításnak a tagadása nélkül.

Az e témáról való egyházi gondolkodás történelmének tanulmányozása rámutat, hogy megkülönböztetéseket kell tenni. Ebben az összefoglalásban először megkülönböztetjük a hit megállapításait, és azt, ami a hithez tartozik; másodszor az általános tanítást; harmadszor pedig a teológiai véleményt.

A kegyelem szükséges ahhoz, hogy megtisztuljunk az eredeti bűntől és az Istennel való közösségbe emelkedjünk, hogy beléphessünk az örök életbe és örülhessünk Isten látásának. Történelmileg nézve, az általános tanítás ezt a megállapítást alkalmazta a megkereszteletlen kisgyermekek sorsára, és arra a következtetésre jutott, hogy ezek a kisgyermekek meg vannak fosztva a boldogító színelátástól.

Azonban Ince pápa tanítása, hittartalmában, nem jelenti szükségszerűen azt, hogy azok a kisgyermekek, akik a szentségi keresztség istentől megfosztva a látástól halnak meg, meg vannak fosztva a kegyelemtől és a boldogító színelátás elvesztésére vannak ítélve; megengedi, hogy reméljük: Istentől megfosztva a látástól, aki azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön, gondoskodik valamiféle irgalmas orvoslásról az eredeti bűntől való megtisztulásukhoz és a boldogító színelátásra való eljutásukhoz.

Történelmileg nézve, ezeket a megnyilatkozásokat bizonyosan a megkereszteletlen kisgyermekekre alkalmazták, azzal a végkövetkeztetéssel, hogy ezek a kisgyermekek büntetést szenvednek az áteredő bűn miatt. Azonban meg kell figyelni, hogy általában véve az Egyháznak eme megnyilatkozásai nem a megkereszteletlen kisgyermekek üdvözülésének hiányára összpontosultak, mint inkább a halál utáni istentől megfosztva a látástól ítélet azonnaliságára és a lelkeknek a mennybe vagy a pokolba való juttatására.