Gyenge látásörökség
Megitta a liter tejet, és a szalámit addig tömte magába, amíg volt a tányéron.
Álmok az N. betűről
Azután szuszogott, nyögött, jajgatott a suszterszéken. Eltátott száján csurgott kifelé a felböffenő étel, szemei kidülledtek, inkább vergődő állatra hasonlított, mint emberre.
Telefonáltam az orvosnak. Majd jön, mondta, és letette a telefont. Vilmos körül keringtem, vízzel kínáltam. Kiütötte kezemből a poharat, és továbbra is csak óbégatott.
Tehetetlenségemben kigurultam az udvarra, körbe-körbe forogtam a tolókocsival. Az orvos sokára jött, Vilmos akkorra kihányt mindent.
A kapu felé haladtomban öklendezve kerülgettem a kutyákat, de legalább az udvarig kijutott, és nem a gangon rakta ki. Már nem is jajgatott annyira, összekuporodva nyögött a sarokban. Az orvos közelébe se ment, messziről gyenge látásörökség rá egy pillantást.
Túlzabálta magát, de a hányás helyrehozza, mondta részvéttelen hangon, és hozzátette, hogy legközelebb ne rakjak elé annyi kosztot. Behívtam egy kávéra, megivott egy pálinkát is. A lovairól gyenge látásörökség, tudtam, hogy akkor gyorsan elszáll a haragja. Ilyen semmi ügyben többet ne zaklassam.
HANKS gyermekkel - kedves gazdasági tevékenységek; eset az üzleti életben. HOT - ünnep, egész, örömteli esemény. Bérleti ház - több ingatlan birtoklása.
Gondolta-e, vagy mondta is, azt már nem tudom, de a lovairól olyan sokáig és olyan sokat tudott beszélni, hogy a végére azt is elfelejtette, hogy miért jött. Elmenet sem nézett Vilmosra, helyette nekem kívánt jobbulást, megcsókolta az arcomat.
Mielőtt a balesetben lebénultam, szeretett, de ez régen volt. Nem számít, én mondtam le róla, én hagytam el.
Nevezetesen kihagytam a hős kamaszkori szerelmeinek aprólékos leírását, továbbá megszíveltem egyik bírálóm Milkó Izidor amaz észrevételét, hogy Fejérházy anyjáról is jó volna valamit tudni.
Tudom, megkönnyebbült. Azóta senkim sincsen, és senkié sem vagyok. Néha elhiszem, hogy ez így jól van, máskor pedig meredek a tükörbe, és ott egy gyáva, félhalott asszonyt látok, aki túl korán feladta. Vilmos közben valóban jobban lett. Söpörte a hátsóudvart, nagy lendülettel kanyarított, szép íves vonalak maradtak gyenge látásörökség könnyű porban, hosszú haja egyik válláról a másikra csapódott. Szinte nyoma sem maradt, hogy az előbb még meg akart halni.
Nagy Farkas Dudás Erika: Örökség
Néztem az udvart, a fákat, a kertből, ami látszott, Vilmost, ahogy hajlong. Azután, mint akit tiloson kaptak, gyorsan elfordultam, legyintettem: eh, mi szép ebben a képben, csak egy délelőtt, csak az ősz, csak a hulló levelek, csak egy ember, aki hol árnyék alá gyenge látásörökség, hol kilép belőle. Minek az okát keresni mindennek? Ő ilyen és kész, napszámba jár, él a mának, nem bántja senki, vagy ha mégis, akkor vigyorog rájuk, fel sem veszi, hiszen sokkal több ő náluknál is.
Vakok és gyengén látók szüreteltek a balatonfüredi bioültetvényen | VEOL
Mostantól gondoskodnom kellene róla. Kezdetnek majd kitalálnom, hogy az ételből neki mennyi az elég, de gyenge látásörökség nem mérhetem: a joghurt, és szelet kenyér neki semmi lenne. Mert kell a táplálék az izmainak, képes reggeltől estig megállás nélkül dolgozni, vizet inni is ritkán áll meg. Jó helye lenne nálam, akár állandóan is gyenge látásörökség maradhatna.
Ilyesmiken gondolkodom, lassú körözéssel az első udvarban. De nem tudok dönteni. Szánalomból tenném? Vagy mert nekem kell jobban ő?
Gyenge látásörökség felém sandít, és belezavarodom a tekintetébe, ő teszi tovább a dolgát, én körözöm az udvaron. Fel kell vállalnom. Tépelődöm, mélyülnek a körök. Olyan, mint a második énem, soha sem volt senkim, aki így kedvemre tett volna. Amikor két napig hiába vártam a mestert, még a tolószékemet is megjavította, pedig azt tartják róla, hogy a gépekhez nem ért, kapa való a kezébe, semmi más.
Ha kiülök a gangra, gyenge látásörökség elgondolom, hogy kellene a pokróc, nem is mondom, már megy és hozza. Busajárású, jut eszembe róla, döng alatta a föld, a léptei mellé nyomatékul fejét is lengeti.
Mi a távollátás? A tévézés tehát problémás lehet, de egy hirdetőtábla valószínűleg tisztán látszik. Ez a távollátás — azaz a távoli dolgok éles látása. Ez a rövidlátás ellentéte.
Jó melegem lesz a látásától is. Térdemre rakja a takarót, mire én mozdulnék, már be is gyűri két oldalt, durva, erős, határozott mozdulatokkal, sírhatnék fog el, annyira fáj valami, nem a lábam, nem a derekam - arra már nem is érzek semmit - nem az fáj, hogy hozzám ér, valami más, kimondhatatlanság.
Talán ez a magány fájása, vagy éppen hogy a másikra találás érzete? Megy tovább, teszi a dolgát, ő biztosan tudja, hogy mi van velem, és azt is, hogy nem kell róla beszélni, minek mindent kimondani?
Van, amit soha sem kell. Néha sokáig nem látom, de nem aggódom, hozzám úgyis visszajön. Ha szükségem van rá, megérzi. Eszi a kenyeremet, issza a tejemet, szájából örökké csorog a nyál. Piszkos és mosdatlan, könyöröghetek, hogy mosson már hajat, de akkor inkább közelembe se jön.
Mindenhova nem mehetek utána, tudja, és felmászik a padlásra duzzogni. Ruháján is vastagon áll a kosz. Fürdésügyben akkor hajlandó kedvemre gyenge látásörökség, ha már komolyan haragszom, és megfenyegetem, hogy ha nem, hát nem, keresek helyette valaki mást, aki elvégez a ház körül. Sajnálom, mert elhiszi pótolhatóságát, és szenved tőle.
De legalább rendbe teszi magát végre. A tiszta ruhájával persze néhány óra alatt elbánik, akarattal dörgölődzik mindenhez, ami nyomot hagy rajta. Amíg le nem kopik róla a fürdés nyoma, nem tud természetesen viselkedni. Mások is szívesen hívják, megbízhatóan dolgozik, akkor is, ha nem áll mögötte az ember. Nincs saját háza, ott alszik, ahol fejezi a napot, onnét megy tovább a következő helyre. Egy rossz harmonikát hurcol magával, más holmija nincs.
Megsimogatja néha. Boldog lenne az a nő, akit úgy simogatnának, vagy ha a nézéssel úgy tudna valaki simogatni, ahogy ő néz az öreg "muzsikára". Nemrég még mindene volt, azután mindent eladott, amit elődei szorgalmasan összegyűjtögettek.
Majd jó lesz a gyereknek, mondogatták generációkon át, és szerezni volt a fő erény, szereztek is eleget. Mára minden odalett. Vilmost ez nem zavarja. Félkegyelmű a gyerek, mondták rá, amikor már látszott, hogy csak testileg növekszik. Az anyját azonban semmilyen érv nem tudta rávenni, hogy intézetbe adja.
A szeretet mindenható, csak ő van nekem, mondta, és magához húzta a már nagy fiát, az pedig hunyt szemmel hagyta, hogy simogassa addig, amíg megnyugodott. Azután elkezdtek meghalni, sorban, mindenki. Először csak gyenge látásörökség nagyszülők, utána az apja is Az anyja pedig két nappal a férje temetése gyenge látásörökség.
A gyerek egyedül maradt a szépen összeszaporodott vagyonnal, és nem lehetett tudni, hogy mit gondol minderről. A falu sem törődött vele. Hamarosan élelmes nők kezdtek hozzá járni, könnyű dolguk volt.
Eleinte szégyellősen, lopva vitték a holmit, lassan vándoroltak el Vilmos tárgyai, de később már egyre gyorsuló tempóban.
Több nézőpont és oldal létezik. Itt az enyém
Vilmos csak nevetett, adott mindent, és cserébe nem kért semmit. Az első időkben még volt aki takarított rá, rendben tartotta őt magát is, később már senki sem akadt. A pénze gyorsan elfolyt, hamarosan árulni kezdte a maradék tárgyakat. A kocsit, az ekét, a gyalupadot.
- A texasi láncfűrészes: Az örökség: Kritika - KongFan Side
- Jelige: Papilio Joanae – Az eltitkolt örökség; Azt hiszem, már láttalak - Irodalmi Jelen
- Mit érdemes tudni a távollátásról? I CooperVision
- Jelige: Papilio Joanae — Az eltitkolt örökség; Azt hiszem, már láttalak
- Read Apai örökség Online by Reviczky Gyula | Books
A villanytűzhelyt, a hűtőt, a kecskelábú kerek asztalt, a vakult, metszett tükröt is. A kőrisfa szekrényeket. A fiókos szekrényt. A berendezést napok alatt gyenge látásörökség a falu, a valós érték tizedét sem fizették érte. Utoljára a szállást, a földeket, majd a házat is eladta. Az emberek pedig hagyták, hogy elkótyavetyélje mindenét.
A faluból ő az egyetlen, aki mégsem panaszkodik a sorsra. Szabadon mozog közöttünk, nem köt, nem old, mint aki nem is akar, mint aki nem is vágyik.
Van, ennyi. Nem tudom, hogy ismeri-e a magányt abban a világban, ahonnét nem akar kilépni, és ahonnét nem is kellett, amíg az anyja élt. Néha gyenge látásörökség hiszem, nem érez semmit, máskor pedig biztos vagyok benne, hogy csupa érzés. A két part között aloe szemcsepp egyetlen híd mégis létezik: az öreg harmonika.
Felnőtt tartalom!
Úgy simogatja, öleli magához mintha vele bárhol otthon lenne. Vele bárhol otthon van. Nem kell semmi, mondja, amikor megkínálom, vagy pedig eszik, amíg van előtte a tálban. Néha eladok valamit, hogy fizetni is tudjak. Fogynak a tárgyaim. Még megkérem a rendes árat, de néha már engednem kell belőle.
Nézem a dolgaimat, nekem semmim sincsen, amin ne adnék túl, ha úgy hozná a jövő. Az kofaasszonyok bejárnak hozzám, mondják, hogy csak látogatóba, de közben szemük úgy jár dolgaimon, hogy látszik, felmérés készül itt, és hamarosan rám szállnak, kénytelen leszek engedni a nyomásnak, elvisznek körülem mindent, remélem, nem élek addig.
Így minek?
Örökség / Portfóliók / st-andrea.hu - a művészeti portál
Mert senki sincs, akihez ragaszkodhatnék. Ha egyszer jönne is valaki, akit megszeretnék, ugyan mit adhatnék neki? A kedvesnek csak a gyenge látásörökség lehet, nekem pedig olyan nincsen. Ebédet ma még a gyomra miatt nem kap, gyenge teát főzök, kenyeret pirítok. Sokáig vacakolok a pirítóval, örökké beakad a kenyér, szénné ég fele, kaparom a feketéjét, rakom a kosárba. Elképzelem, akár maradhatna így is minden, majd főzök rá. Mintha gyenge látásörökség nézne, melegszik a hátam, a tarkómon a haj.
Megfordulok, túl hirtelen a mozdulat, leborul a tea, ölembe fordul a kenyér is: Vilmos áll az ajtóban. Sápadt, nem lehet még teljesen jól, már kérdezném, mi van vele, de szemével int, hogy hagyjam.
- A látásélesség példái
- Több volt alkalmazott arra panaszkodik, hogy nem kapta meg a munkabérét.
Mi ütött belé, már megint kileste, hogy mire gondoltam? Olyan nagyon furcsa most. Menekülésre kész? Mégis beteg lenne? A harmonikát hozza.
Talán csak nem felvidítani akar? Jaj, azt ne, most mégse muzsikáljon. De nem veszi vállára, a konyhaszékre teszi, lelóg a szakadt szíj a földre. Hozzám lép, kiszedi az ölemből a pirítóskosarat.
Nagyon ostobán nézhetek ki, értetlenül hagyom, hogy levegye térdemről az átázott takarót is, fog egy másikat, körém igazítja, érzem hajának napszagát. Emberszaga van.
Hiába kérdezek mindent összevissza, hallgatja zavaromat, de azt se sokáig. Fogja, és ölembe fekteti a muzsikát, höhög, és vigyorog hozzá. De gyorsan elfordul, és már a küszöbön túlról int, nem is látom rendesen, kintről elvakít a fény, az én konyhám olyan sötét örökké. Árnyék csak, ahogy lép le gyenge látásörökség gangról, soha nem a rendes lépcsőn. Gyenge látásörökség, hányszor mondtam, ne a kiskertbe!
Mi lesz a virágokkal?! Nem hallja, gyenge látásörökség akarja, megy a kapun ki, itt hagy engem. Ha lábam bírná, rohannék utána, de érzem, úgy is hiába, én őt soha sem érhetem utol, se lábbal, se kerékkel, sehogy.
